„172 Luftsiege”
Messerschmitt Bf 109 G-2, 9./JG 52, Pitomnyik, 1942. szeptember 15. Oblt. Herrmann Graf

  • Építő: Fülöp Sándor
  • Gyártó: Hasegawa
  • Méretarány: 1:48

Az ötlet: gombhoz a kabátot.

Mi késztet egy kiskompozíció elkészítésére? Mindig más. Olykor évekig érlelődik egy gondolat, máskor egy szituáció szúr szemet, néha egy gép különleges festése. Esetleg a pilóta személye. S, ha valaki Hermann Graf-ot örökíti meg, – azt a pilótát, aki a világon elsőként ért el 200 légigyőzelmet –, mi másra gondolhatna a kívülálló, mint ez utóbbira? Pedig az ok ezúttal (is) jóval prózaibb: Graf „Argus” nevű ebe tetszett meg, ahogy lapozgattam az Eagle által kiadott Graf & Grislawski, A Pair of Aces c. kitűnő könyvet. Graf, mint oly sok társa, igazi „kutyabolond” volt, így Argus a tábori pillanatképek mellet még a hivatalos portrékon is feltűnt. (Állatszeretetben valószínűleg Hans „Assi” Hahn viszi el a pálmát a Jagdfliegerek közül. Ő ugyanis valóságos állatkertet tartott, melybe egy óriási dán dogon, az „Icko” nevű szamáron, baglyon kívül egy medve is tartozott!). 1-2 éve Havasi Józsi barátomtól kaptam egy – az ICM RAF személyzetéből származó – kutyát, mely nagyjából hasonlított Argusra. Volt egy CMK gyártmányú Hermann Graf figurám, és egy festésre váró G-2 Messerem. Kezdődhetett a munka.

A gép

A Hasegawa Messerschmitt Bf 109 G-2-je nem tartozik a legnehezebb makettek közé. Építés közben ügyelni kell az orrbontásra – javaslom, hogy a motorburkolat alkatrészeit még a törzsfelek egyesítése előtt ragasszuk fel. A kabin kidolgozása túlzottan leegyszerűsített, zárt kabinnál is feljavításra szorul. E gépnél – mivel korábban épült – még a „régi” Aires-készletet használtam, de kb. két évvel ezelőtt megjelent az Aires jóval szebb kiegészítője is. A futóaknát Part maratással részleteztem, a bőr borítást előre festett matricából készítettem. Pótoltam a fékvezetékeket, szárnyvég-lámpákat.

A festés

Hermann Graf Bf 109 G-2-i közül kettőről van viszonylag részletesebb fotódokumentáció: a „sárga 1” jelűről, és a tartalék gépről, a „sárga 11”-ről. Bár a „sárga 11” kamuflázsa jobban tetszett, több érv szólt a „sárga 1” mellett. A legfontosabb – esetemben döntő – különbség a következő: a „sárga 1” svancán szerepelt – a világon másodikként elért – 150 légigyőzelmet megörökítő szám, körülötte a tölgyfalombokkal és a kardokkal. E jelzések természetesen az elnyert kitüntetésre utaltak. Alattuk pedig két akkurátusan festett sorban 22 újabb légigyőzelem. Hermann Graf 1942. szeptember 15.-én aratta a 172.-et. Másnap, a Német Véderő 5. tagjaként megkapta az akkor létező legmagasabb katonai kitüntetést: a gyémántokat a karddal és tölgyfalombbal ékesített Lovagkereszthez., valamint soron kívül előléptették Hauptmann-á. Ebben az időpontban Hermann Graf volt a Luftwaffe legeredményesebb vadászpilótája: ünnepelt hős és példakép.

Alapozás után a sárga törzsgyűrűt és alsó motorburkolatot a Gunze 04, Xtracrylix 04 párossal festettem. Gunze Mr Color festékkel fújtam a standard 74/75/76 kamuflázst. Ekkor raktam fel a horogkeresztet, mert a fotókról jól látszott, hogy az álcázás módosításánál ezeket nem takarták ki, hanem egyszerűen ráködöltek. A módosított festéshez először a farokrészt festettem 75-el úgy, hogy a fényképeknek megfelelően a fedés teljes, ám nem egyenletes takarású legyen. A törzset 74-el sötétítettem úgy, hogy a sárga törzsgyűrű szélére is ráfújtam. Az orr igen erős foltozást kapott, Tulajdonképpen az egyetlen rész, ahol a törzs 76 Lichtblau-ja megmaradt, az a „Karaya”-szív (a 9./ JG 52 századjelvénye) körüli terület. A sok „sötétítés” miatt a gép végül nem lett túl szép vagy látványos, ám történelmileg kétségtelenül hiteles színeket viselt. Matricázás előtt három rétegben fényes lakkot alkalmaztam.

Az Eagle a könyv mellé – logikus üzleti fogásként – 4 db. Graf/Grislawski matricaívet is kiadott. A „sárga 1” jelzései azonban érthetetlen módon nem sikerültek tökéletesre, kisebb pontatlanságok voltak pl. a farok győzelmi jelzéseinél. Szerencsére rendelkeztem egy régi Third Group ívvel is – ami szintén hibás volt itt-ott, pl. a Karaya-szív feliratánál. A két ívből azután kimazsoláztam a jó darabokat, és azt raktam fel a makettre. Sajnos, a III. Gruppe jelzésének 04-e nem egyezett meg teljesen az általam festett árnyalattal – de ez a kockázat mindig fennáll, ha nem festve készítjük el az összes jelzést. Úgy döntöttem, e pontatlansággal egy nem versenyre készült modellnél együtt tudok élni. A matt lakkozást Xtracrylix és Gunze lakkokkal végezetem. Az antikolásnál olajfestéket, pigmentporokat, pasztellkrétát és fémceruzát használtam.

Az alap

A „földet” CMK-pigmentből, Flat Base-ből és hígítóból keverten ki, és ezt ecseteltem az alapra. A kiszáradt, megrepedezett talajt az egyes alkotórészek arányainak megváltoztatásával értem el. A fű a Woodland Scenics terméke pisztollyal színezve, szárazecsetelve.

A figurák

Az ICM ebét törtfehér akrillal alapoztam, majd művészolajjal foltoztam. A foltok kialakításánál ügyeltem arra, hogy lehetőség szerint a fényképeket kövessem. A szőrzetet halványan átmostam, majd lakkozás után pasztellkrétával árnyékoltam. A CMK Graf figurájánál lecseréltem a váll-lapokat, majd akrillal festettem a főbb színeket. A nadrág árnyékolása után matt lakkozás következett. Olajfestékkel festettem meg a bőrdzsekit, csizmát. A lovagkereszt egy Eduard maratásból származik. A tiszti sapkán kicseréltem a zsinórozást, és elkészítettem a sapkarózsát. A fejet a szokásos módon (akril alapra művészolaj) festettem.

A kiskompozíció

Abban az elrendezésben, amit megfelelőnek gondoltam (Graf és a kutya a középpontban, a gép pedig olyan helyzetben, hogy minden jelzése – ezred- és századjelvény, győzelmi jelek – jól látsszon); egy nagyobb üres tér keletkezett a jobb hátsó negyedben. Végül úgy döntöttem, hogy egy, a századot jelölő fémzászlót készítek. Volt fotóm nagyon hasonlóról – a Karaya-kultusz igen erősen működött! Sztirol lapokból állítottam össze a zászlót. A gépre felkerültek még a kormányszorítók (szintén sztirolból és rézdrótból), és a figyelmeztető zászlócskák – ólomfóliából.

Összegzés

Graf sokáig nem tartozott a kedvenceim közé, ám mire elolvastam az Eagle vaskos kötetét, a véleményem alapvetően megváltozott. E kiskompozíció az én tisztelgésem a hős előtt.