Az első részben említett szempontoknak – mint láttuk – többféle kialakítású festékszóró is megfelel. Most a különböző felépítésből és felszereltségből adódó előnyöket és hátrányokat vesszük górcső alá.

1, Alsó? Oldal? Felső? (A tartály elhelyezkedésének szerepe) 

Alsótartályos felépítést általában az egyszerűbb pisztolyoknál találunk. Két fő formája a zárt- (általában üveg), és a nyitott (általában fém) tartály. E beépítési forma tapasztalatom szerint több szempontból sem ideális:

A tartályok (különösen az üveg kivitelűek) legtöbbször túl nagyok, ezért feleslegesen sok festékkel kell feltölteni őket – ergo: a veszteség túl nagy lesz. (Rutinosabb pisztoly-használók már tudják, hogy 1 ml festékkel is milyen nagy felületet lehet lefújni. Egy üvegtartálynál 1 ml festék még ahhoz is kevés, hogy a „szívócső” beleérjen!) Takarításuk nehézkes. Munka közben zavarják a mozgást, és azt, hogy a felülethez igazán közel kerüljünk. A nyitott változatoknál még az is gyakran előfordul, hogy a kéz mozgása közben a festék az alsó tartályból a makettre fröccsen, tönkretéve addigi alkotásunkat. Sőt, a nem megfelelően rögzített tartály akár ki is csúszhat! Ezért az alsótartályos kivitel makettezéshez nem ajánlott. 

Az oldaltartályos felépítést számos felhasználó kedveli. (Olyannyira, hogy pl. az egyébként felsőtartályos Harder& Steenbeck pisztolyokhoz a gyár utólag felszerelhető oldaltartály-adaptert is kínál – nyilván a vásárlói igények miatt.) E pisztolyok egy részénél (pl. Aztec, néhány Iwata) a tartályt az eszköz mindkét oldalára csatlakoztatni lehet – így a jobb- és balkezes kollégák is nehézség nélkül kezelni tudják.  Az oldaltartály talán legnagyobb előnye, hogy akadálytalanul „átlátunk” a pisztoly felett, így a makett felületén pontosan (a fújás szögével megegyezően) ellenőrizhetjük a szórásképet, a festék és a mintázat „felépülését”. Hátránya kicsit hasonlít az alsótartályhoz: általában több festéket igényel, és takarítása nehézkes. Mozgásnál – ha pl. egy repülő összetett felületéhez akarunk közel férkőzni – a kilógó oldaltartály akadályozhat. Mindezek ellenére makettezéshez az oldaltartályos kivitel megfelelő lehet. 

Milyen előnyöket adnak a felsőtartályos (gravitációs) pisztolyok? Az általában kis méretű (2 -5 ml) tartályok – melyek lehetnek egybeépített – (pl. Iwata CM-B) vagy cserélhető (pl. Evolution, Infinity, Colani) kivitelűek – közvetlenül a testbe (tűre) vezetik a festéket – tehát nincs veszteség. Mozgás közben végig látjuk a tartályt, kicsi a kifröccsenés veszélye. (Ráadásul a tartályok egy része gyárilag zárható, vagy felszerelhető védőkupakkal.) Nincsenek alulra, vagy oldalra kinyúló részek: közel tudunk kerülni a felülethez. A tartályok könnyen tisztíthatóak (kivétel persze ez alól is van: pl. néhány Paasche apró csővel csatlakozik a testhez; nehézzé téve a tartály és a test karbantartását is). Ugyanakkor a felsőtartályos felépítés sem mentes a hátrányoktól: a vastagabb ujjal „megáldott” makettezőket zavarhatja, hogy néhány pisztolynál a billentyű és a tartály túl közel van egymáshoz. (Az Iwata Custom Micron B-nél ezt a lehetséges kellemetlenséget rendkívül elmésen oldották meg: a tartály hátsó falát ívesre vágták.) A másik negatívum: a tartály miatt nem látjuk a festést a szórással azonos szögben, csak oldalról. Kellő tapasztalat nélkül oda vezethet, hogy a pisztolyt is szögben (és nem a felületre merőlegesen) fogjuk tartani, s ez a legfinomabb munkáknál (pl. utóárnyékolás, a panelek-szerelőnyílások koszolása) „melléfújáshoz” vezethet. A problémát a „mikro-alkalmazáshoz” tervezett pisztolyok egy részénél úgy orvosolták, hogy egyszerűen elhagyták a tartályt, helyette a testen kialakított nyílás (testtartály) hordozza a festéket. (A mellékelt fotón a Grafo T1-nél láthatjuk a testtartályos felépítést). Ezen „tartályok” általában nagyon kevés (1-2 ml) festéket tárolnak, ám, mint korábban utaltam rá, általában ennyi elég is. Makettezéshez tehát kifejezetten ajánlott a felső- vagy testtartály. 

És egy különlegesség: a teljesen nyitott első tartály. Bár makettezéshez nem igazán használható a mellékelt fotón látható Paasche Turbo, kuriózum-jellege miatt ez is említést érdemel. (A pisztolyt egy későbbi részben kicsit bővebben is bemutatom!)

2, Dűzni és tű. A (mikro) méret a lényeg? 

Az egyik leggyakoribb tévedés a makettezők körében, hogy a festés drasztikus javulását az egyre kisebb és kisebb dűznimérettől várják. Vagyis: a pisztoly megítélésénél hajlamosak kizárólag e műszaki paramétert figyelni, s ez alapján megítélni az airbrush alkalmasságát, „jóságát”. Pedig a gyakorlat más képet mutat.

Az általam ismert legkisebb dűzniméret a DeVilbiss 0,1-es fúvókája, ezt a Harder & Steenbeck család 0,15-e és az Iwata CM-B 0,18-a követi. Miért nem használ akkor minden „vérprofi” makettező DeVilbiss-t?  A válasz abból a szomorú tényből következik, hogy a festékszóró pisztolyok (különösen a komolyabb eszközök) zömét nem a makettezőknek, hanem a grafikusoknak és illusztrátoroknak tervezték. Ők viszont teljesen más – a makettezésben használtakhoz képest rendkívül finom pigmenttel rendelkező – színezőanyagokat: tusokat, speciális, papírhoz kifejlesztett festékeket (mint pl. az Ecoline) alkalmaznak. Ezen anyagokat minden gond nélkül porlasztják el, és fújják ki az akár 0,1-es dűzniből is.  Viszont, ha így van, akkor be kell látnunk: a festés minőségénél, a lehetséges legfinomabb szóráskép kialakításánál a makett-festéknek (is) alapvető szerepe van. Minél finomabbak tehát egy festék pigmentjei, minél jobbak egyéb paraméterei, annál jobban csökkenthetjük a fúvóka méretét (s ezzel a lehetséges sávszélességet). Hogy milyen bázisú (enamel, akril, észter) egy szín, az másodlagos. De a határ itt is megvan. A 0,1-es fúvóka nem a mi műfajunk. A 0,15 valószínűleg az alsó limit. Használható, de csak bizonyos festékekkel (Xtracolor, Alclad II, Gunze). A 0,18-nál csatlakozik a Tamiya. Vannak viszont festékek (és természetesen lakkok), melyeket 0,3 alatt meg se kísérelnék fújni. Ilyen pl. az – egyébként színhelyességben nálam favoritnak számító – Xtracrylics, vagy az Aeromaster, Lifecolor. A következő mondatért pedig számos makettező-társam fog megorrolni: a Revell és Humbrol enamelek véleményem szerint nem pisztolyhoz tervezett, hanem ecsetes használatra való festékek.  

Más oldalról közelítve: van-e értelme a 0,2 alatti fúvókáknak a makettezésben? 

Hogy választ kapjunk, azt kell átgondolnunk, mi az, amit el lehet végezni a 0,2 -0,4 (Harder& Steenbeck), vagy a 0,25-0,35-ös (Triplex) dűznivel?

Ami a makettezők 99 %-át illeti: mindent. Foltozhatunk, gyönyörű átmeneteket fújhatunk, fakíthatunk és öregíthetünk, kukacmintát (pontosabb szakszóval: wellenmünster-t illetve arabesken-t) festhetünk, előárnyékolhatunk, lakkozhatunk. Száz modellezőből talán egy lesz, aki a 0,2-es méret alatti fúvókát ki tudja használni az árnyékolásnál és a koszolásnál. Nagy tapasztalat, biztos kéz és különlegesen finom érzék szükséges hozzá. 

Míg e cikk írásába fogtam, magam is átgondoltam, hogy a különböző fúvókákat milyen hozzávetőleges arányban használom. Az eredmény a következő: 

0,6.. .kb. 1%  (dioráma-alapok, nagy felületű lakkozás)
0,4 kb. 70% (alapozás, fő kamuflázs-elemek, kontúron belüli folt-terítés, lakkozás, stb.)
0,2 kb. 25% (előárnyékolás, kamuflázs-kontúrok, finom foltozás, fakítás és egyéb speciális hatások,)
0,18-0,15 kb. 4% (árnyékolás-koszolás)

A feltett kérdés megoldásához, – vagyis, hogy van-e értelme a 0,2 alatti fúvókának a makettezésben – e pár sor talán segítséget nyújthat. Ám a választ – bölcs megfontolás után – mindenkinek magának kell megadnia.

3, A tűhatároló.  

Egyszerűen fogalmazva a tűhatároló nem más, mint segédeszköz a vágyott sávszélességű fújás elérésére és stabil megtartására. A pisztolyok egy részét mégis tűhatároló nélkül gyártják és forgalmazzák. Akkor most szükség van rá, vagy felesleges? Kinek-kinek tehetsége szerint. Néhai Horváth Ödön barátomat például kifejezetten zavarta. Az ő kezében, mozdulataiban a jó pár évtizedes tapasztalat, a megszámlálhatatlan mennyiségű makett olyan rutinná érett, mely feleslegessé tette a tűhatároló használatát. Láttam úgy fújni nagyon bonyolult wellenmünster-t, hogy a „kukacok” szélessége mindvégig egyenletes maradt, pedig a pisztolyt közben többször letette. Így van ezzel az airbrusht alkalmazó művészek zöme is. Ám akinek a keze nem olyan biztos, annak nélkülözhetetlen. E sorok írója 20 évnyi fújás után sem tud meglenni a jó öreg tűhatároló nélkül.

A legegyszerűbb segédeszközt a Badger-en használtam: egy egyszerű előre-hátra hajtható csavar formájában, mely a billentyű mozgását gátolta. Ennél komolyabb a számos pisztoly végén megtalálható (pl. Iwata, Evolution Silverline) „tekerős” változat, mellyel néhány próbafújás után állíthatjuk be a kívánt fújás-szélességet. 

A legkorszerűbb a Harder & Steenbeck Quick Fix-rendszere, mely memória-funkcióval rendelkezik. Magyarul: a „tekeréssel” beállított sávszélességet egy gombnyomással rögzítjük. Ha a fújás képének menet közbeni változtatására van szükség, akkor a Quick Fix-et kioldjuk. A beállított sávszélességre a gomb ismételt megnyomásával bármikor visszatérhetünk – vagyis nem kell újabb próbafújásokkal az időt vesztegetni.

4, A tűvédő 

A makettező a festékszóró használata során hamar szembesül a szomorú ténnyel: a finom munkákhoz bizony közel kell menni a felülethez. A távolság olykor csak néhány milliméter, s ez az a pont, ahol a tűvédő kulcsfontosságú szerepet játszik. Bármilyen kicsi legyen ugyanis a nyomás, a felületről visszaverődött levegő a pisztolyba (pontosabb annak orr-részébe: a tűvédőbe) ütközve megzavarja a szórás sugarát, turbulenciát okoz. Nem mindegy azonban, hogy ez a hatás mekkora.

A legegyszerűbb megoldás a turbulencia kiküszöbölésére, ha a tűvédőt egyszerűen levesszük. Legalábbis elméletileg. Mert a gyakorlatban elég egy rossz mozdulat, pillanatnyi kihagyás, és nem csak a védelem nélküli tű görbülhet el – akár a dűznit is károsítva –, hanem a makett is megsérülhet. Ezért – bár láttam már rettenthetetlen kollégákat így festeni – szerintem nem éri meg kockáztatni. Főleg, ha tudjuk, van más megoldás, mely a tűvédő modern kialakításában rejlik. 

A tűvédők legegyszerűbb (s ma még legelterjedtebb) kialakítási formája a zárt palást. Ám a gyakorlatban épp ez a forma az, ami a legtöbb gondot okozhatja. A zárt felépítés ugyanis a felületről visszafújt levegőt nem tudja elvezetni – ergo: a turbulencia jelentős. A szóráskép megváltozásán túl ez azzal is jár, hogy a festék könnyen és gyorsan lerakódhat a palást belső felületén. Ha nincs szerencsénk (és nem takarítunk idejében) a félig-meddig száradt színezőanyagok újra leválnak, és tönkreteszik a felületet. További gond, hogy a festés közbeni időszakos tűmosást (ezt puha ecsettel, acetonmentes körömlakk-lemosóval szoktam végezni) nehezen tudjuk végrehajtani, mert a tűhöz csak szemből férünk hozzá. 

A tűvédők következő generációját jelenti a "furatos" rendszer. A paláston több-kevesebb lyukat alakítanak ki, hogy a visszaáramló levegőt elvezessék. Az Evolution, Grafo, Colani pisztolyoknál a furatok megnagyobbítása és ferde bevágása a turbulencia további csökkenéséhez vezetett. A szóráskép ezzel érezhetően és lényegesen javult, s a lerakódás jóval kevesebb. Ám a zárt palásthoz hasonló tisztítási gondok továbbra is fennállnak, ugyanis a furatokon keresztül nem, kizárólag szemből férünk a tűhöz. 

Sokáig úgy látszott, hogy az Iwata Custom Micron B-nél (is) használt „koronás” tűvédőnél nincs jobb megoldás. Itt a furatok helyett a japán gyártó nagyméretű bevágásokat alkalmazott úgy, hogy a palástból mindössze négy „tüske” maradt. A visszafújt levegő így alig ütközik akadályba. A turbulencia minimális (nem érzékelhető), csakúgy, mint a festék-lerakódás. Tisztításnál a tűhöz már oldalról is hozzáférünk. Tökéletesnek és ideálisnak tűnt, ám ekkor megjelent az Infinity. 

A Harder & Steenbeck mérnökei nem csináltak mást, mint továbbgondolták a koronás-rendszert. S a brainstorming vége az lett, hogy rájöttek: a korona négy tagjából kettő tulajdonképpen elhagyható. A szórópisztoly használata közben a tű oldalról jövő sérülésveszélye ugyanis minimális, és két „tüskét” megtartva a tű nem tud a felülethez érni. Amilyen egyszerű, olyan zseniális megoldás.  A turbulencia, festék-lerakódás pedig örökre a kipipált problémák süllyesztőjébe került. Ráadásul a tű „menet közbeni” takarítása sem gond többé: ecsettel akár körbe is moshatjuk. 

(Én annyira megszerettem a „tüskés” kialakítást, hogy az Evolution fejét is kicseréltem. Mivel a Harder & Steenbeck alkatrészei csereszabatosak, ezt minden gond nélkül meg tudtam tenni.)